Már lassan három hete, hogy Panni az életünk része és most már a falkánk tagja is. Már régóta vágytam megírni ezt bejegyzést, de tudtam valami még hiányzik. Valamire még várunk. De hogy mire is pontosan, azt nem, de vártunk. Aztán az a kis valami, az tegnap este megtörtént...Panni a kezemből evett! Hihetetlen érzés volt, hogy már kezd bízni bennem. Annak ellenére amin keresztül ment, ő nem fél leküzdeni a félelmeit, boldog szeretne lenni és feszegeti is hatàrait. Amit egyre gyakrabban maga mögött is hagy.

  Azok akik nem olvasták az előző részt, nem tudják Panni honnan jött (szóval, nektek ajánlom olvassátok el előtte az előző részt, ha vágytok egy szívet melengető kiskutya, igaz történetére katt: ide) és min mehetett keresztül. Igazság szerint, hogy min mehetett keresztül azt mi se tudjuk, csak sejtjük a kialakult szokásaiból. De akárhányszor ezen gondolkoztunk hatalmába kerít minket a letargia és a indulatok sora. Hogy tehet valaki így tönkre egy kiskutyát? Bocsánat, nem egyet, majd száznegyvenet. Száznegyven csöpp kis lélek kiszolgáltatva egy embernek, valakinek aki nincs tisztában az élet tiszteletével. Néha elképzelem, ahogy kölyökként vidáman csóvált és mindent játéknak tarthatott. Milyen kis vidám falat kiskutya lehetett, hiszen most is az, az egész háta nem több mint 18 cm. Hogy botladozhatott apró lábaival hatalmas buksijával. Napról napra remélve, hogy valahol vár rá a szeretet.

• Az első pár nap

Hamar kiderült számunkra, hogy hozzá teljesen máshonnan kell közelítenünk mint Rozihoz anno. Vele könnyű dolgunk volt, tudtuk jó helyről hoztuk el. Még arra is figyeltünk, hogy inkább picit tovább maradjon az anyja mellett, hogy szocializációjának első lépcsőfoka biztos alapokon nyugodjon. Na és Panni? Vele nem törődött senki. Ki tudja meddig lehetett az anyjával? Vajon már kicsiként egy bűzös ólba született? Vagy netán volt pár jó hete, amíg az anyja szoptatta őket? Egyáltalán a szülei álltak e egymással rokoni kapcsolatban? Nem lehet tudni... Szóval Panni... Ő teljesen más. Hiszen ő már bőven felnőtt kutya, a négy év alatt kialakult szokásokkal, félelmekkel és szinte nulla szocializációval. 

Ami feltünt, és nagyon aggasztott is, hogy nem ivott. Enni is csak lopva mer. Megfigyeltem ha kiteszem a konyhába, mert oda menni nem mer, akkor ha tisztes távolságba vagyunk habzsolva nekifog. Viszont ha csak rá nézek rögtön ott hagyja és beszalad az új kis helyére. Mert igen, neki már van kis ágya. Na ezt, hamar megtanulta vagy csak elfogadta. Mert ugyanis ha valahova leteszem, ő ott marad és csak gubbaszt. Viszont riadt kis tekintetével engem mindenhová követet. Oda jönni nem mer ha hívom, de folyton néz. Ezért kitaláltam, hogy bátorítanom kell. Amikor csak rá értem pár percre hivogattam. Tudtam, hogy Rozinál is anno a magas hangok beválltak. Kipróbáltam nála is. Persze, hogy imádta. Csóvált jobbra, fejét is mogatgatta. Ezek után mindig az ölembe tettem és simogattam azt a merev kis testet. Minden porcikája feszes, hevesen ver a kis szíve, riattan kapaszkodik még tekintetével is belém. De már első nap viszonzásúl csomó puszit kaptam. A másik furcsa szokása az a vizes illetve etető táljukba való vizelés. Nem válogatott, lepisilte Roziét és a sajátját is. Ekkor rájöttem ott kell maradnom az etetéseknél és amikor láttam már készülődött a mozdulathoz akkor elvettem a tálkát. A másik pisi célpont Rozi összes játéka volt, aztán a kiságya, végül a mi ágyunk. 

• Az első hét után

Hihetetlen gyorsan fejlődött. Már ha hívtam oda jött, csóvált, ringatta kis testét és puszilgatott. Néha nem tudtam mire vélni inteligenciáját. Bizonyos helyzetekre olyan jól ráérezett. Egy hét után szeretett volna feljönni az ágyunkra. Elég volt egy halk határozott szó: nem! Onnantól nem is próbálkozott. Már nem pisil bele a tálkájukba és sikerült is párszor a kijelölt helyen végeznie a dolgát. Igaz, ha megdícsérem és közelítettem felé ő leszorította a földre a mellkasát vagy hátára fekve mutatja a pociját nekem. Ergó belefekszik a pisijébe. Még mindig csak gubbaszt naphosszat, nézelődik, de nem nagyon mozog ha, csak nem lát engem. Valamiért Olivérrel távolságtartóbb, ha ő itthon van újra zárkózottabb. A másik probléma Rozi és közte volt. Rozi az első pár nap elteltével, kezdte betolakodoként kezelni. Mindent megtett, hogy tőlünk távol tartsa. Rátette mancsát a hátára, elé állt, kiszorította az ölünkből. Azonban Panni közelít Rozihoz, oda bújik ahol ő fekszik, ráteszi a fejét. Rozi néha tűri, de sokszor inkább tovább áll. Olyan érzésem van velük kapcsolatba, mintha nem értenèk egymást. Mind a kettő kutya és ráadásul csivava is! De két külön világ, itt nem csak temperamentumokra gondolok, de persze arra is. Sokkal inkább szocializáltságuk milyenségére. Rozi kitünően olvas minket, tudja mit várunk el, hol vannak a határok és mi is értjük őt. Azonban ő nincs hosszas kutyatársasághoz szokva. Számára ezek alkalmi dolgok, kutya sétáláskor vagy idényszerűen megrendezett rendezvényeken találkozik csak velük hosszabban. Szóval nem került még lakótársi viszonyba egy fajtatársával se. Panni, kutyák közt nőtt fel. Olyan kutyák közt akik nem tanultak az embertől. Szóval neki ez nagyon megy, otthonosan le is kezelte Rozit. Kikerülte ha az útjába állt  irányt váltott, vagy ha már rá is ugrott volna csak rá morgott. Persze, próbáltuk enyhíteni köztük a feszültséget. Nem hagytunk teret Rozi akna munkájának.

• Második hét

Panni repesett ha szóltam neki, csóvál és eközbe az a kis dundus alakja szinte hullámzott. Kiderült, hogy ez a kutya is tud szaladni ám, ha haza jöttünk már kimerészkedett az előszobába. Olivérrel is elkezdett barátkozni, félve toporogva megközelítette és hagyta, hogy felvegye az ölébe. Azonban sajnos néha még mutatta nek a fogát ha a nyakánál puszilta. Igen, ő egy kutyás közösségből jövő kutyus. A nyak puszit ő másként élte meg. Azonban már megtanulta, hogy van tálkáj, kap enni, inni. Egyre bátrabb volt, ha hívtam kijött és elég volt pár lépést tennem arrébb, hogy egyen és igyon. Már láthatóan többet is ivott. Ami feltünt, hogy iszonyatosan kezdett ragaszkodik hozzám. Szinte szívfacsaró, ahogy ha meglátott követ és próbált mindenáron rám mászni. Ha esteleg a földre ültem szabályosan az ölembe ugrott, talán itt volt a legnyugodtabb neki. Ha épp nem alaudt el akkor csak nézett és nézett, hosszú perceken át. Én ilyet még elötte nem láttam kutyától, mintha én lennék a mindene. Akkor mozgott, örült ha látott, ha esélyt látott megpuszilni vagy az ölembe kerülni.Felálni is csak úgy tudtam ha magam mellé tettem és fogtam különben vissza ugrott volna.

• Harmadik hét

Itt tartunk most. Visszanézve az elmúlt három hét hullámvasútjára, őszintén nem is mertem remélni, hogy ilyen remek kiskutya válik belőle. Az eddigi szívfacsaró ragaszkodása hozzám picit enyhült felém, már Olivért is észreveszi. Már  mind a kettőnkre hallgat, pedig eddig még csak a kis lelkének bontogatására helyeztük a hangsúlyt, még is Rozi mellett a marad és a nem parancsszót is megtanulta. Mivel már rég nem pisilt az ágyunkra tegnap este velünk aludhatott. Azt hiszem a bátorítást illetőleg ez volt az eddigi legsikeresebb lépésünk. A mai nap megláttam benne a boldog kiegyensúlyozott kutyát. Aki bátran kísér a lakásban, a hűtő nyitásra is megjelenik az ajtóban. Haza érkezésünkkor meg csahol az ajtó előtt. Amire még nagyon büszkék vagyunk, amiről eddig nem is írtam, az a kinézete. Tekintetéből kiveszett a rémület, helyébe egy okosodó kutyának a kíváncsisága költözött. A durva fehér-fekete szőre puha és selymes lett és bizonyos helyeken egyre hosszabb. A besárgult szőrszálak is hullanak ki, a sárgás bundácskája egyre fehérebb. Mozgása is napról napra fejlődik, már nem veszti el egyensúlyérzékét és nem esik hanyatt ha két lábra áll. Az alakja is jelentősen megváltozott, az eddigi kis foltos malacka formát lecserélte egy izmosodó csivavájéra. Szemén amin centrális homály volt, már alig látható, most egy mogyoróbarna szempár mered vissza az eddigi homályos szürke helyett. Fogait is kezdi felfedezni, már szívesen rágcsál órahosszakat, ha megszerezte Rozitól az ő csontját, hiszen a másé mindig jobb. Illetve megkapta első kis hámját is tőlünk, ez a kiskutya még annak is örült, na nézzétek, szinte mosolyog benne ez a kis ajándékcsomag. Ha ti is szeretnétek picurotoknak ilyen gyönyörű hámot, akkor katt: ide.

 Szóval kaptunk egy nagyon hűséges és figyelmes kiskutyust. Aki imádja ha velünk lehet, mindene a simogatás és a puszilgatás. Olyan kis szerényen épült be közénk, tétován, bizonytalan, nehogy rosszat csináljon. Ne kellejen neki visszamennie oda, ahova egy kutya se való. Egy lelketlen, kegyetlen ember kezei közé.